Ma Luca-napi vásár és mézeskalácssütés volt a bölcsiben. Talán éppen ezért, talán másért, de órák óta lefejelni készülök a billentyűzetet. Kiderült, nem is vagyok olyan stramm idegileg, mint gondoltam, sőt az is, hogy a kézügyességem fejlesztése megrekedt általános alsóban. Ötlettelen vagyok, ügyetlen és lassú. Ez később esetleg gondot okozhat, ha tegyük fel, nem tudok a technika háziban segíteni neked, mert egy madáretető már biztosan kifogna rajtam. Ám most még krokodil- és macskarajzolásban bajnok vagyok, mást se tudok, tegyük hozzá. Sőt őszinteségi rohamomban bevallom ország-világ előtt, hogy ezeket is Didou-tól loptam. Didou egy kezdetlegesen megrajzolt nyúl, aki a youtube-on él és francia gyerekeknek mindenfélét rajzol, valamint kézügyességből erős kihívásokkal küzdő anyukákat tanít be az egyszerű vonalvezetésre. Sajnos ő nem lehetett velem, amikor szombat este a TV előtt képeslapokat gyártottam a bölcsis vásárra kék és ezüstszínű kartonból, legalább a lelket tarthatta volna bennem, mert a kezdeti lelkesedésem az idő előrehaladtával fordított arányosságot mutatott az ujjam végén szaporodó papírragasztó réteggel. Jutott belőle a kanapéra és az asztalra, a nadrágomra és az ollóra, és sajnos a még képeslapra ragasztott fényes karácsonyfára is. Nem lett szebb tőle.

Ica néni fa táblára művelt csodáit látva, legszívesebben azonnal visszadugtam volna őket a táskámba, na de én bátor vagyok, és vállalom önmagam, még akkor is, ha titokban örömmel nyugtáztam, hogy „alkotásaim” a leghátsó sorba kerültek. Megjegyzem, jogosan. Én az asztal alá tettem volna őket, billegés ellen valószínűleg kiválóan beválnának. Természetesen sütni sem tudok, ezért a mézeskalács tészta szállítását nem vállaltam, milyen anya és ember lennék, ha gyáván megmérgeznék több tíz kisgyereket és gyanútlan szüleiket. Vittem viszont színes és sima csokireszeléket, mazsolát és sütőformákat, valakinek ezt is kell.

Mire odaértem, már ültél az asztal mellett, körben sok szülő és csoporttárs, egy röpke puszira méltattál csak, legközelebb behajtom, most szólok. Mindig is tudtam, hogy nagyjából három hasonló korú kislány és még kettő öt éves fiú energiája szorult beléd, most sem kellett csalódnom. Igen nagy erőfeszítéseket tettem és bevetettem minden rábeszélőképességemet, hogy meggyőzzelek, maradj ülve, és nyújtsuk együtt a tésztát. „Majd én, majd én” kiáltoztad és kikaptad a kezemből a sodrófát, tiszta mázli, hogy minden kicsi és nagy két szemmel és eredeti mennyiségű foggal hagyta el a tett helyszínét. Nem rajtad múlott. A nyújtás és szaggatás nagyjából két percre kötött le, sokkal izgalmasabbnak bizonyult a feltétek és a nyers tészta sütőbe kerülés előtti elpusztítása, a liszt szórása, az énekelés és vitatkozás, a szaladgálás és a kész művek leamortizálása. Félreértés ne essék, így imádlak, ahogy vagy, szőröstül-bőröstül, túlcsorduló energiástul, éppen csak ritkán adódik alkalom, amikor nagyobb közösségben ülve kellene átvészelni hosszabb időtartamot. Másfél óra elteltével mást sem kívántam, csak kívül lenni az ajtón, ahol kezelhető mennyiségű ember van és te sem vagy egy helyhez kötve. Azt már ismerem, és profin kezelem. Ha egyenleget kellene vonni, és persze egyenleget vonni mostanság nagyon szeretek, akkor azt mondanám, nagyon jól sikerült a mai nap, élveztem a szombati „kreatívkodást” is, de ha lehet, akkor várjunk ezzel mondjuk még egy évet. Mekkora mázli, hogy Luca-nap csak egyszer van egy évben. Nekem ez így éppen meg is felel.   

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.